A szovátai Szent József Gyermekotthon önkénteseinek honlapja
Főmenü
     
Önkénteseknek
     
Tudsz segíteni!
     
Adományozóknak
     
Szavazás
Voltál már a szovátai gyermekotthonban?

Igen
Nem, de tervezem
Nem, és nem is tervezem
Szavazás állása
Lezárt szavazások
     
FELADATOK

Mi dolgod lesz ott?

 

Egyre többen érdeklődnek az önkéntesség után. Ezt a jelenséget annak tudjuk be, hogy bármikor, amikor Szovátáról kezdünk mesélni, mindig csak a legszebb élményeinkről esik szó. Azokról, amikor a gyerekek kedvességétől pocsolyává olvadtunk. Nem mintha a többi titkolni való volna, de mivel nem akkora élmény a szemeteszsák cserélés vagy az ebédlő feltakarítása, azokról nem szoktunk szót ejteni, így nem egy önkéntes furán áll hozzá, hogy bizony ezek is hozzátartoznak a feladatokhoz a gyerekek szeretése és a feléjük való figyelmesség mellett.

 

Milyen feladatokkal találhatjuk szembe magunkat?

– Az első, amiért odamegyünk, valóban a gyerekek szeretése, segítése, tehát a velük való törődés minden tekintetben. Ez a pozitív élményeink legfőbb forrása, ezek miatt akarunk a leginkább visszamenni. De várnak ránk más feladatok is.

 

– Ha még ismeretlenül mozgunk Szovátán, tapasztalatunk szerint nem érdemes arra várni, hogy az ölünkbe hulljon a feladat. Ha nem találjuk fel magunkat, hirtelen nem fordul közvetlen kéréssel hozzánk senki, és nincs ötletünk sem arra, hogy éppen miben lehetnénk az otthon segítségére, a legegyszerűbb az, ha bátran megkérdezzük a házvezetőt, a nevelőket, esetleg az irodán dolgozókat, vagy a konyhásokat, hogy kinek miben lehetnénk a segítségére.

 

Tapasztalatunk szerint a következőket tehetjük a házért:

 

Nevelési feladatok

– Előre megbeszélten keljünk fel az egyik családdal együtt, és ne aludjunk addig, ameddig jól esik, majd segítsünk a reggeli indulásban: keltetés, kicsik öltöztetése vagy sürgetése, reggeli rendrakás felügyelete, reggeliztetés, iskolába indítás, a kicsik oviba kísérése.

         Mivel jár a keltetés?

  Ha vannak egészen kicsik, akkor őket pelusozni kell. Ha valaki bepisilt, le kell szedni az ágyneműjét azt el kell vinni a szennyesig, majd ki kell cserélni a gyermek nadrágját, meg ami még „olyan” lett.

  Többen a gyerekek közül – ahogy mi is – hulla fáradtak reggel, ezért nekik többször kell mondani, hogy kezdjenek már el öltözni, vessék be az ágyukat, még egyszer vessék be, de most rendesen. Vegyék a cipőt, fordítva vegyék, ne kacsába. A kabátot is. Gyorsabban! Zipzár! Gyere vissza: Sapka, sál! Az egészen kicsiknek segíteni is kell ebben, mert nem megy egyedül.

  Közben a reggeliért felelős gyerekek menjenek le teríteni. (ez nem a nevelő vagy az önkéntes feladata!)

  Reggeli alatt egyenek szépen, ne hülyéskedjenek, főleg az étellel ne, és lehetőleg ne legyen magas a levegő kenyér, lekvár és menzatea tartalma.

 – Iskolaidőben a nevelőnek és az önkéntesnek az a feladata, hogy reggeli alatt megcsinálja a gyerekek tízóraiát, amit megehetnek a suliban vagy az oviban. Mi csak ezután reggelizünk, ha maradt rá idő. Ha nem maradt, akkor majd azután, miután elmentek a gyerekek, vagy hazajöttünk az ovibakísérésből.

– A reggeli felelősök mosogassanak el, töröljék le az asztalt és söpörjék fel az asztal alá került menüt. Ha poénból azt mondják, tudd, hogy ez nem a nevelő vagy az önkéntes feladata! :), hanem minden étkezés utánra ki van jelölve pár gyerek a mosogatásra és az asztal rendbetevésére. Ha közülük hiányzik valaki, és senki nem vállalja helyette, a nevelőnek kell kijelölnie valakit.

  Induljanak el az iskolába, ha pedig van ovisod, őt el kell vinni az 5 percre lévő oviba.

 

– Vállalhatjuk reggel, hogy minden – egy óvodába járó – ovist összeszedünk a nevelőktől, hogy elvigyük őket a nevelők helyett. Ez is egy plusz pihenési lehetőség számukra. És az is, ha mi megyünk el értük dél körül.

 

– A nevelők feladata, hogy minden nap felsöpörjék és felmossák a lenti két ebédlőt, a két mosdót és az udvaron is van mit seperni. Minden nap mások végzik ezt a feladatot. Sokat segítünk, ha egy-egy nap mi is beszállunk ebbe a munkába.

 

– Szombaton van nagytakarítás, de 10-12 gyerek után nem árt 20 perc alatt minden nap valamennyire kipucolni a lakás főbb részeit. Megkérdezhetsz egy-két nevelőt, hogy mit tudsz ebben segíteni neki.

Úgy láttam, hogy ezekre érdemes figyelni: egy-két naponta fertőtleníteni lehet a mosdókagylót, a zuhanyzót és a WC-kagylót (igen, a WC-t is), mossuk is fel fertőtlenítővel azt az 1-2 négyzetmétert, hisz sokan használják. A könnyebben felemelhető szőnyegeket poroljuk ki a porolón, a helyüket söpörjük és mossuk is fel. Ha nagyon poros, a lépcsőre is rátérhetünk. (Ebben nyugodtan kérjük az adott lakásban lakó nagyobb gyerekek segítségét, ha épp ráérnek, hisz az ő feladatuk is, hogy rend legyen körülöttük.)

A szombati nagytakarításkor viszont együtt dolgozik a család és mindenre kiterjedő lakáspucolás van, amiben mindenkinek megvan a feladata. Ha nincs ott a nevelő, érdeklődjük tőle ezügyben, hogy melyik gyereknek mi a dolga.

 

– Különböző időpontokban érnek haza a gyerekek a suliból és az oviból. Valahol az a szokás, hogy bevárják egymást és együtt esznek 13 és 14 óra között. Más családban (főleg nagyobbaknál) pedig az, hogy mindenki akkor eszik, amikor megérkezik. Mindenesetre az ebédhez is megvannak a felelősök, akiknek teríteniük, mosogatniuk és söpörniük kell.

 

– 15 óráig van szabadidő, utána 15 és 18 óra között szigorúan szilencium van, azaz tanulás. Ekkor csak leckét elkérni, más nevelőtől magyarázatot kérni vagy szép időben a szabadban tanulás miatt hagyhatják el a lakást. Ez alatt a nevelő sem pihen, hanem segít, magyaráz, kikérdez, ellenőriz, átolvas, újra írat és plusz feladatot ad annak, akinek szükséges. Pl. ad egy oldal szépírást, vagy gyakoroltatja a számolást, mert nem egy gyereknél a matek alapműveletek is gondot jelentenek.

 

– 18 és 19 óra között ismét szabadidő van. Segítséget nyújthatunk például abban, hogy az udvaron figyelünk a gyerekekre, esetleg lekötjük őket valamilyen csoportos játékkal.

 

– 19 órától vacsora. Itt a reggelinél és az ebédnél lévő szabályok ugyanúgy érvényesek. Segíthetünk vagy helyettesíthetünk egy-egy nevelőt ilyenkor, aki ez alatt is pihenhet, vagy nyugodtan intézheti az ügyeit.

 

– Kb. 20:15-20:30 között kezdődik a fektetési procedúra. A lényeg, hogy 21:00-kor mindenki ágyban legyen az 5-10 perces esti ima után (nyáron vagy szünidőben lehet kicsit később is). Ilyenkor szeretnek késve megérkezni a gyerekek, még egy kicsit bekapcsolni a TV-t, vagy ha nem szólunk rájuk, akkor napokig nem fürdeni, nem mosni fogat. Szóljunk rájuk ilyenkor, ellenőrizzük, hogy fürdenek-e, mosnak-e fogat. Ilyenkor egy-egy egészen kicsi gyermeket nekünk kell lefürdetni, átöltöztetni, kakilás után kitörölni a fenekét, esetleg pelenkázni, ha van pelusos.

 

– Fontos! Sok gyereknek gyógyszereket kell beadni este. Ezek általában vitaminok vagy nyomelemek, amiket az orvos felírt. Ezeket véletlenül se felejtsük el!

– 21:00-kor (szünetben ahogy a nevelő engedi) mindenki legyen ágyban, lámpaoltás. Persze egy esti mese belefér, ha nagyon kérik... :)

– Ezután már szabadabb az élet, csupán egy-két családban kell éjfél körül felébreszteni pár gyereket, hogy menjenek ki pisilni, mert hajlamosak a bepisilésre.

Ház körüli feladatok:

Nagy segítség a háznak, ha a gyerekekkel való foglalkozás mellett is bevállalunk egy-két nehezebb, akár fizikai feladatot. Hogy éppen mire van szükség, abban főleg a házvezető tud tanácsot adni. Ilyen lehet:

 A szemétszedés koordinálása az udvaron, az udvari szemetesek zsákjának folytonos figyelése és cserélése. A szeméttároló rendben tartása, kitakarítása egy-két nagyobb gyerek segítségével.

 Évszakonként változik, hogy mikor milyen kerti munkák adódnak: ásás, kapálás, kertrendezés.

 A raktárba folyamatosan érkeznek és mennek ki onnan ruhák, cipők, játékok stb-k. Sűrűn kell ezért rendet tenni ott, szortírozni az új adományokat, és mindent a helyére tenni.

 Szigorú egészségügyi és törvényi előírások vannak arra vonatkozóan, hogy ki dolgozhat, vagy egyáltalán ki tartózkodhat a konyhán, amelynek nagyjából száz főre kell főznie naponta háromszor is. Mégis vannak önkéntesek, akik – sok emberre főzési tapasztalatuk miatt – a konyhán szeretnének segíteni. Van rá lehetőség, de még a kiutazás előtt egyeztessünk a házzal, hogy egyáltalán szükség van-e erre, és ha igen, akkor mivel készüljünk fel előre itthon (pl. sok fehér ruhával, mert az az állami törvényben foglalt kötelező konyhai viselet a gyermekotthonban.)

 Ne rejtsük véka alá esetleges szerelési, barkácsolási, számítógép szerelési képességeinket se, ha vannak, mert szerelni mindig van mit, viszont szerszám kevés van hozzá az otthonban, tehát azt vinni kell. Néha van karbantartója is az otthonnak, de sokszor annyi feladat összejön, hogy nem bír el mindent egyszerre. Segítség lehet például a fából készült udvari szemetesek vagy kerti szerszámok megerősítése, a még szerelhető játékok összerakása, a kerti játékok lefestése, számítógépek ellenőrzése, átnézése, szerelése (de csak ha tényleg értünk hozzá!), a fürdőszobai berendezések rendbehozatala, vagy akár csak a villanykörték kicserélése, ahol szükséges stb...

 

Soknak és nehéznek tűnik mindez, de annyi szép élmény, öröm és nevetés ér ilyenkor minket, hogy mindez semminek tűnik, miután hazajöttünk.

     
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
     
Egyéb emlékek
     
Látogatók
Indulás: 2007-02-21
     

A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!    *****    Amikor nem tudod mit tegyél és tanácstalan vagy akkor segít az asztrológia. Fordúlj hozzám, segítek. Csak kattints!    *****    Részletes személyiség és sors analízis + 3 éves elõrejelzés, majd idõkorlát nélkül felteheted a kérdéseidet. Nézz be!!!!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, egyszer mindenkinek érdemes belenéznie. Ez csak intelligencia kérdése. Tedd meg Te is. Várlak    *****    Új kínálatunkban te is megtalálhatod legjobb eladó ingatlanok között a megfelelõt Debrecenben. Simonyi ingatlan Gportal    *****    Szeretnél egy jó receptet? Látogass el oldalamra, szeretettel várlak!    *****    Minõségi Homlokzati Hõszigetelés. Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését.